Ízelítő a Várfok Galéria „Bestiáriumából”
A középkori ember vallásos világnézetével átitatva írta le, osztályozta az állatokat, valóságosakat és elképzelteket egyaránt az ún. bestiáriumokban. E „tudományos” munkákban a leírások az élőlények pozitív, illetve negatív tulajdonságait ecsetelték, a hozzájuk kapcsolódó képzeteket, tanmeséket írtak le. A művészek alkotáskor sokszor fordultak ehhez a korabeli dokumentumokhoz, és ültették át őket munkáikba.
A bestiáriumok használata ma már nem tartozik szokásaink közé. Mégis izgalmas kiindulópontként kínálkozik egy virtuális körbetekintéshez a Várfok Galéria művészkörén belül, így az ünnepek alkalmával. Ilyenkor gyakran előkerülnek állatos regék, mesék –, következzék hát egy rendhagyó tárlatvezetés, mely során néhány példával megpróbáljuk illusztrálni, milyen sokféleképpen kerülnek elő ezen lények a kortárs alkotásokon. De ne feledjük, a bestiáriumok nem a valóság hű tükrözésére törekszenek!
Kezdjük a madaraknál, a könnyedség, szabadság megtestesítőinél. Bár El Kazovszkij legtöbb művén a vándorállatnak jut kitűntetett szerep (10-es bejegyzés), a hattyú alakjával is többször találkozhatunk képein (A piros felhő II – Én és a hattyúm II); kecsessége, hófehér alakja mintegy ellenpontja a művész sokszor sötétes színvilágának, ugyanakkor a hattyú nem feltétlenül pozitív szereplő, hiszen épp ártatlansága miatt befolyásolható – és sokszor azonosítják a hiúsággal is.
Csiszér Zsuzsi művein keresztül az emberi természetet kutatja, női mivoltát mint festőnő, anya, vagy a nő társadalmon belül betöltött szerepét, annak a médiákon keresztül közvetített, bennünk élő képét. A … vagy lehetnék fűben csücsülő majom című festményén egy nem megszokott „énképpel találkozunk”. Az intenzív színezésű növényzetből kikukucskáló majom az emberi lét kiszámíthatatlan eshetőségeire figyelmeztet. Szotyory László misztikus táján átsuhanó, vadászó Fekete párduc ugyan baljóslatú, finom vonalaival, puha festésmódjával mégis feledtetni tudja a nézővel a nagymacska veszélyességét.
A fenyegetettség mellett az embert igencsak foglalkoztató kérdés az elmúlásé. Françoise Gilot-nál A Főnix elszáll című művén az önmagát elégető, majd poraiból újjászülető főnix tovaszáll, a halál utáni élet reménységét adva ezzel. Rozsda Endre A lepke elszáll című képén nem közvetlenül, de felidézi e mélyen gyökerező képzetet, miszerint a lepke lélek-szimbólum, így e műben is benne rejlik az újjászületés gondolata.
Győrffy László művein nem éppen az ember számára kedves állattípusok jelennek meg, így például a művészetében gyakran megjelenő férgek viszont a – már az életben megkezdődő, feltartóztathatatlan – pusztulásra, elmúlásra figyelmeztetnek. A festő Revol című művén efelől nem támad kétség.
A valóságos élőlények mellett a képzőművészetben legalább ilyen fontos szerepet töltenek be az képzeletbeli lények. Rácmolnár Sándor egyedi printjein a „sárkányszerű” alak az egyik többször visszatérő alak, de riasztó külsejét a művész úgy formázza át, hogy játékosan váljék főszereplőjévé a kompozícióknak (Esőcsináló).
A modern korban is születnek ám „keveréklények”, saját különleges képességeiket önzetlenül az emberiség megmentésére fordító szuperhősök; ilyen a Pókember, aki Sebastian Weissenbacher művén (Pókember szolgálaton kívül) tűnik fel – természetesen a művész ironikus beállítottságához hűen éppen fekve, semmittevőn. Egy másik érdekes hibridlény aatoth franyo Éhes croissant-ja: a francia leveles kifli egyik csücskénél feltűnő, különösen veszélyes fogazatú lény arckifejezése nem sok jót ígér az óvatlan reggeliző számára.
A kutya és a farkas alakja különösen fontos szerepet tölt be a művészetben. Számtalan formában találkozhattunk már ezen állatokkal, hol félelmetes, hol barátságos, segítő arcukat mutatva az emberiségnek. Mulasics László Vadászkutyáin az ókori mitológiából ismert, ugyanakkor csillagképeket is megtestesítő nevekkel párosítja a kutya alakját, felfűzve őt Artemisz, a vadászat istennőjének történetére. Herman Levente pedig különleges megoldással él Zóna 11 – Alapítók című képén: egy konkrét ókori szobor képét építi bele a műbe. A két alak, Romulusz és Rémusz mellett a mocsaras tájban elrejtve figyelmes szemlélés után kirajzolódik az ikreket tápláló – és ezzel megmentő – anyafarkas alakja, jelképezve ezzel az emberi fantázia határtalanságát is, melynek egyik fő táplálója maga a természet.
A Várfok Galéria, a Spiritusz Galéria és az Art BLOKK munkatársai e kis bemutatóval kívánnak minden kedves olvasójuknak, látogatójuknak kellemes ünnepeket!
