A Várfok Galéria a Párizsi Magyar Intézetben, 2008.05

"A Várfok Galéria idén ünnepli nagykorúságát, 18. évét. E jubileumi eseményt egyéb évfordulók is kísérik, így Nádler István 70. születésnapja, vagy a Várfok Galéria nemzetközi színrelépésének 10. évfordulója, - az 1998-as párizsi FIAC-on való részvételétől számítva.
A budapesti jubileumi kiállítás-sorozattal párhuzamosan a Várfok Galéria két másik európai nagyvárosban lesz jelen. Berlinben a Várfok Galéria művészkörének alkotásaiból rendezett tavaszköszöntő kiállítás fogadja majd az érdeklődőket május végétől a Berlini Magyar Intézetben, míg Párizsban három hónapon keresztül öt művész mutatkozik be két különböző helyszínen, négy kiállítás keretében.
A kiállításokat befogadó egyik helyszín a Bastille közelében található Galerie Keller. A Várfok Galériával létrejött együttműködése révén Csiszér Zsuzsi, Győrffy László és Nádler István mutatkozik be a párizsi galéria kiállítóterében, míg Budapesten ezzel párhuzamosan a Galerie Keller két nemzetközileg jól ismert festőművészének, Jacques Flèchemuller és Mathias Schauwecker alkotásaiból nyílik kiállítás május 29-én, a Várfok Galéria két termében. A Rue Keller-ben május közepén kerülnek bemutatásra Csiszér és Győrffy legfrissebb festményei a Traversée Interne – „Belső Utazás” című tárlaton. Ezt követően Nádler István közelmúltban készült alkotásai fogadják majd a francia közönséget, június közepétől egészen július végéig.
A magyar művészek bemutatkozása ezzel még nem ért véget, hiszen a Galerie Keller-el párhuzamosan a Párizsi Magyar Intézet fogadja be a mindkét alkalommal három művészt bemutató csoportos kiállítást. Május 14-én Csiszér Zsuzsi és Győrffy László munkái foglalják el a falakat, meghívott vendégművészük Jacques Flèchemuller lesz. A következő alkalommal Herman Levente, a Várfok Galéria művészkörének legfrissebb tagja állít ki Ray Monde-al egyetemben, az ő meghívott művészük Mathias Schauwecker. E második kiállítás alkalmából a festmények az emberi lét, születésének és jövőjének kérdéseit boncolgatják, míg az első kiállítás alatt az ember környezetéhez és belső világához fűződő viszonya lesz terítéken. A kiállítások ideje alatt Párizsban több fontos kulturális esemény színesíti a nyarat (Múzeumok Éjszakája, Zene Ünnepe), így a kiállítások izgalmas kavalkádban részesülnek majd. A kiállításokról bővebben a következő oldalakon olvashat a jövőben: Várfok Galéria (www.varfok-galeria.hu), Párizsi Magyar Intézet (www.instituthongrois.fr), Galerie Keller (www.galerie-keller.com).


A Várfok Galéria művészei: Csiszér Zsuzsi, Győrffy László és francia vendégük, Jacques Flèchemuller.
Párizsi Magyar Intézet, 2008.05.14.-2008.06.14.


Csiszér Zsuzsi, Győrffy László: Traversée Interne  - Belső utazás
Galerie Keller, 2008.05.15 – 2008.06.14.


Nádler István új művei
Galerie Keller, 2008.06.17. – 2008.07.26.

A Várfok Galéria művészei: Herman Levente, Ray Monde és francia vendégük, Mathias Schauwecker
Párizsi Magyar Intézet, 2008.06.18. – 2008.07.12."

english »
SPIRITUSZ SZEKCIÓ

Feltörekvő tehetségek, friss irányvonalak

Alkotók
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy értesülhessen a legfrissebb eseményeinkről!

Partnereink
Bor Társaság Hotel Castle Garden
StocekANY Biztonsági Nyomda
 
      
Kiemelt informatikai partnerünk
PiarSoft

Alapítvány

A Várfok 14 Galéria Alapítvány tevékenységéről bővebben.

tovább
© Várfok Galéria | 1990 óta | Régebi honlapjaink: 2000-2004: Várfok 1.0 | 2004-2009:    | 1012 Budapest, Várfok u. 11. | Tel: (+ 36.1) 2135155; (+ 36) 30.562 2772 | galeria@varfok-galeria.hu