5 év után bezárt a Portál Galéria!

2006.09.30

5 év után a Várfok Galéria a Portál Galéria bezárására kényszerült.

A Várfok u. 8. szám alatt működött 2002. óta a Portál Galéria, amely - nevéhez hűen - a nézelődés örömeit szolgáló kirakat-galéria volt. A galéria utcai frontjáról minden hónapban más műalkotásban gyönyörködhettek – egyedülálló módon éjjel-nappal – a turisták és a városlakók. A földre festett lábnyomra állva, a kirakatüveg keresője elé behelyezkedve látványos képek számos részletén csemegézhetett a kíváncsi szem.

Öt évig tartott ez a szemet gyönyörködtető állapot. A bérlő szerette volna meghosszabbítani a szerződést, továbbra is fenntartani ezt az egyedi és különleges színfoltot az utcában. Sajnos a szerződés meghosszabbításakor a hivatal ismételten kirótta a helyiséghasználatbavétel térítési díját, és ettől a Budavári Önkormányzat Vagyoni Irodája a kérelmünk ellenére sem kívánt eltekinteni. "nbspÍgy az összeadott költségek már olyan nagy terhet jelentettek az üzemeltetőknek, hogy nyílvánvalóvá vált, hogy ennek a nonprofit tevékenységnek a továbbiakban sem a bérlő, sem a szakmai programot összeállító Várfok Galéria nem tudja tovább viselni a megnövekedett kiadásait.


Reméljük a közel öt esztendő alatt sokaknak nyújtottunk vizuális csemegéket, szereztünk emlékezetes perceket.

A Portál Galéria a következő kiállításoknak adott helyet:
2002 Nyári István, Gábor Imre, Király András, Nagy Gabriella 2003 Szirtes János, Nádler István, Győrffy László, Oláh Mátyás László, Nemes Nikolett, aatoth franyo, Csiszér Zsuzsi, Szotyory László, Nagy Gabriella, Szirtes János 2004 Nádler István, Dániel András, Sallai Géza, Szirtes János, Győrffy László, Csiszér Zsuzsi, aatoth Franyo , Nagy Gabriella, Várady Róbert 2005 Nádler István, Siegmund Ákos, Cseh Lili, Szirtes János, aatoth franyo, Csiszér Zsuzsi, András J.Bality, Haász István, Molnár László Simon 2006 aatoth franyo, Nádler István, Mulasics László, Csurka Eszter, Ujházi Péter, Csiszér Zsuzsi, Szirtes János


english »
Archívum
201920182017201620152014
201320122011201020092008
200720062005
SPIRITUSZ SZEKCIÓ

Feltörekvő tehetségek, friss irányvonalak

Alkotók
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy értesülhessen a legfrissebb eseményeinkről!

Partnereink
Bor Társaság Hotel Castle Garden
StocekANY Biztonsági Nyomda
 
      
Kiemelt informatikai partnerünk
PiarSoft

Alapítvány

A Várfok 14 Galéria Alapítvány tevékenységéről bővebben.

tovább
© Várfok Galéria | 1990 óta | Régebi honlapjaink: 2000-2004: Várfok 1.0 | 2004-2009:    | 1012 Budapest, Várfok u. 11. | Tel: (+ 36.1) 2135155; (+ 36) 30.562 2772 | galeria@varfok-galeria.hu