A Várfok Galéria részvétele az ARTVILNIUS'09-en
2009.07.16Vilnius, Litvánia fővárosa idén Európa Kulturális Fővárosa Linz városával együtt. Ezen alkalomból kerül megrendezésre a balti államok első nemzetközi kortárs művészeti vására, az ARTVILNIUS’09, melyen részt vesz a Várfok Galéria is. Az ARTVILNIUS’09-en összesen közel 100 galéria vesz részt 29 országból a világ legkülönbözőbb pontjairól.
A Várfok Galéria 1998-ban szerepelt először nemzetközi kortárs művészeti vásáron, a párizsi FIAC-on, mint első magyar galéria. Azóta rendszeres jelleggel, minden évben egyszer vagy többször is igyekszik külföldön bemutatni művészeit (Cologne Fine Art – Köln, ARCO – Madrid, KunstZürich – Zürich), hiszen egyik elsődleges feladatának tekinti, hogy a magyar kortárs művészet képviselőit bekapcsolja a nemzetközi művészeti vérkeringésbe.
Idén először a Várfok Galéria, művészkörének képviselői mellett, a 2007-ben megnyitott Spiritusz Galéria néhány alkotóját is viszi Vilniusba. Fátyol Viola, Hangay Enikő és Tóth Szilvi a kortárs fotó műfaját erősítve, Andreas Berde pedig festményeivel mutatkozik be az északi államban.
Az ARTVILNIUS’09 2009. július 8. és 12. között tart nyitva (bővebb információ: www.artvilnius.com). Sok szeretettel várunk minden érdeklődő ismerőst és barátot, aki arra jár! (A Várfok Galéria standszáma: Litexpo / Hall 5 – 5.10).