Eredményhirdetés!

2006.10.13

Október 12-én nyílt meg a Várfok Galéria XO Termében a Progresszív erő című kiállítás, mely október 14-én 18 óráig látogatható.

A Várfok Galéria és az Audi – több éves hagyományt folytatva plakáttervezői pályázatot hirdetett, ahol olyan plakátok megvalósítását vártuk, melyek az Audi stílusjegyek mellett a plakátok stiláris jellemzőit is magukon hordozzák, azaz tömörek, egyszerűek, de ugyanakkor figyelemfelkeltőek, meglepőek és újszerű képi világgal rendelkeznek és mindezek mellett a PROGRESSZÍV ERŐT sugározzák a néző felé.

A pályázatra 70 db pályamű érkezett, melyből az előzsűri (a Várfok Galéria művészettörténészei) 33 művet válogatott be a kiállításra. Ezekből a művekből választotta ki a zsűri az első hármat, akiket az Audi 500 ezer,300 ezer, illetve 200 ezer Ft jutalommal díjazott.

A zsűri tagjai votak:

Kemény György, Munkácsy-díjas képzőművész, a zsűri elnöke
Mátrabérczi Sándor, Porsche Hungaria, Audi igazgató
Pinczehelyi Sándor, Munkácsy-díjas képzőművész
Szalóky Károly, galériatulajdonos

1. helyezett: Sós Bálint Dániel

2. helyezett: Vörös Miklós

3. helyezett: Bártfalvy Gábor

GRATULÁLUNK A NYERTESEKNEK!


english »
Archívum
201920182017201620152014
201320122011201020092008
200720062005
SPIRITUSZ SZEKCIÓ

Feltörekvő tehetségek, friss irányvonalak

Alkotók
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy értesülhessen a legfrissebb eseményeinkről!

Partnereink
Bor Társaság Hotel Castle Garden
StocekANY Biztonsági Nyomda
 
      
Kiemelt informatikai partnerünk
PiarSoft

Alapítvány

A Várfok 14 Galéria Alapítvány tevékenységéről bővebben.

tovább
© Várfok Galéria | 1990 óta | Régebi honlapjaink: 2000-2004: Várfok 1.0 | 2004-2009:    | 1012 Budapest, Várfok u. 11. | Tel: (+ 36.1) 2135155; (+ 36) 30.562 2772 | galeria@varfok-galeria.hu