Felhívás Művészetbarátok számára

2011.01.28

Kedves Művészetbarát!
 
Sajnálatos módon, az El Kazovszkij életmű 2008-ban végleg lezárult. Ennek folytán várható volt, hogy előbb-utóbb hamisítványok is felbukkanhatnak a műtárgy piacon.
 

A közelmúltban többen felvették a kapcsolatot a Várfok Galériával az utóbbi hónapokban felbukkant néhány „El Kazovszkij mű” kapcsán. A szkeptikus hangadásoknak utánanézve valóban nem lehet egyértelműen El Kazovszkijnak tulajdonítani bizonyos műveket, melyek a műkereskedelemben megjelentek az elmúlt időben. A Várfok Galéria azonban néhány biztos támponttal tud szolgálni azokkal a képekkel kapcsolatosan, melyeket kiállítótereiben kiállított, illetve velük foglalkozott: a ’90-es évek derekától számítva ugyanis minden a Galériát „megjárt” alkotás hátát, keretét vagy vásznát egy „jellel” láttunk el. A kör alakú piros pecsét, valamint esetleg a leltári szám, és egyéb kiállítási pecsétek (e két utóbbi tényező csak pár évvel későbbtől létezett), illetve egyéb, a Galériában tárolt dokumentáció nyújthat támpontot. A hamisítás folyamatát megnehezítő, könnyen felismerhető pecsétek alapján tehát meg lehet állapítani, hogy valódi El Kazovszkij műről van-e szó. Az életmű nem mindegyik művén van ugyan pecsét, de a kép tematikáját, stílusát, szignóját tekintve sok következtetést lehet levonni. Ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy a művészek esetében olykor beszélhetünk „műtermi szemétről”, olyan rajzokról, skiccekről, vázlatokról, melyekre az alkotó nem tartott igényt, nem tekintette értékesnek, és többnyire nem is lehet az életmű meghatározó részének tekinteni. Ezek leginkább a főiskolai évek elejéről származhatnak, olyan alkotások, melyek nem tipizálhatók az életművön belül (pl. egy nyári alkotótábor alatt készült rajz két fáról). Persze ebben az esetben is bizonyos jelek, a körülmények vizsgálata azért utalhat alkotójára. Mindenesetre, azt tanácsoljuk, legyenek körültekintőek a műkereskedelemben mostanság felbukkanó El Kazovszkij műveket illetően.
english »
Archívum
201920182017201620152014
201320122011201020092008
200720062005
SPIRITUSZ SZEKCIÓ

Feltörekvő tehetségek, friss irányvonalak

Alkotók
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy értesülhessen a legfrissebb eseményeinkről!

Partnereink
Bor Társaság Hotel Castle Garden
StocekANY Biztonsági Nyomda
 
      
Kiemelt informatikai partnerünk
PiarSoft

Alapítvány

A Várfok 14 Galéria Alapítvány tevékenységéről bővebben.

tovább
© Várfok Galéria | 1990 óta | Régebi honlapjaink: 2000-2004: Várfok 1.0 | 2004-2009:    | 1012 Budapest, Várfok u. 11. | Tel: (+ 36.1) 2135155; (+ 36) 30.562 2772 | galeria@varfok-galeria.hu