Mutánsok Los Angelesben...

Mutánsok Los Angelesben...
2006.04.22.
A MUTÁNSOK MEGÉRKEZTEK LOS ANGELESBE…

A tavaly, Leandra Hinrichs grafikusművész és Stephen Kramer gyűjtő által létrehozott Art Murmur Gallery Los Angeles felhőkarcolós belvárosában, a Downtownban helyezkedik el, egy olyan művészeti galériákkal behálózott környéken, amely az utóbbi pár évben kezdte megformálni kulturális arculatát. A galériák csoportosulása városszerte tendencia, minden városrésznek (Beverly Hills, Santa Monica, West Hollywood, La Brea Park stb.) megvan a maga művészeti csomópontja.
Ezt erősítő új kezdeményezés a Downtown Art Walk, amely egy minden hónap második csütörtökén rendezett nyitott este, ahol az érdeklődők kis térképpel a kezükben járhatnak galériáról galériára, (gyakran csak néhány házszámra egymástól), és mindenhol olyan fogadással várják a vendégeket, mintha éppen megnyitó zajlana. A kezdeményezés szülőatyja Bert Green, a Bert Green Fine Art tulajdonosa, a környék legrangosabb kereskedelmi galériása, de érdemes megemlíteni a tőle respektben és térben közel levő Kristi Engle Galleryt, amely egy régi építésű irodaház 7. emeletén található.
Ahogy a fotókon is látszik, a Main Street és a Los Angeles Street közötti kis szakaszon elhelyezkedő Art Murmur Gallery nagy, utcára néző kirakattal rendelkező helysége két tágas teremre tagolódik, impozáns belmagassággal (kb.5m.), amely egyébként itt a Downtownban átlagosnak is mondható; találkoztam jó pár alkalommal raktárépület nagyságú magángalériákkal a környéken. A kiegészítő helyiségeken,( pl. mosdó) egy hátsó, közös folyosón keresztül osztozik a galéria az épületben vele szomszédos szállítócéggel és szendvicsbárral, az utcán pedig két megtermett biztonsági őr vigyáz az utcaszakasz és az épület biztonságára, hiszen a 6th Street nem egy Várfok-szerű bájos turistacsalogató sétálóutca, hanem a nagybetűs Los Angeles-i élet legmélyebb bugyrait a felszínen tartó terepe…
Ez szerencsére nem volt érezhető a kiállítás megnyitón, amely ugyanúgy zajlott le, mint minden budapesti megnyitó, leszámítva néhány különbséget:
Az esemény 19 órakor kezdődött és relatíve későig – 22 óráig – tartott, tekintve a város áthidalhatatlan távolságait, és a kötelező autósközlekedés körülményességét, hiszen a galéria előtt parkolni tilos, ezt csak az egy sarokra található óriási (fizetős) parkolóházban teheti meg a látogató.
A megnyitókon nem divat a megnyitóbeszéd, ahogy az Art Murmurban sem, ellenben a fogadás kulináris része igen nagyvonalú: sajttálak, meleg ételek stb., és feltűnt hogy a borfogyasztás a budapesti ”gyakorlathoz“ képest igen decens…A szervírozás egyébként az én termemben zajlott, odacsábítva a megjelent kb. 100 vendég jelentős részét, akik főleg szakmai érdeklődők és a galériások baráti köréből kerültek ki.
Érdekes, általam máshol is tapasztalt szisztéma, hogy a galériások (Steve és Leandra) nem alkalmaznak asszisztenseket, saját kézben tartva még a gyakorlati teendők nagy részét is, ám alkalmanként családi segítségre támaszkodnak, ill. bizonyos munkákra külsőseket foglalkoztatnak (szerződéssel), pl. az előkészítő sajtómunkára PR-osokat, vagy épp a megnyitó estéjén két felszolgálót, ami kissé eltér a hazai gyakorlattól.
A fogadás alatt pont az egyik PR-os asszisztens hölgy vezetett engem a kedves érdeklődőkhöz, akik műtárgylistával a kezükben várták, hogy közelebbről megismerjenek engem és a munkáimat; ezt segítendő egy üres falra nagyméretű szöveget helyeztek el, amely tömören összefoglalta személyes történetemet, családi hátteremet, felsorolva szakmai érdemeimet, lezárva egy artist statementtel, hasonlóan a másik teremben is, ahol kiállítótársam, a helyi illetőségű Paul Pitsker munkái kaptak helyet.
Mivel társadalmi eseményről van szó, és Hollywood sincs messze (bár gyökeresen eltér a Downtown sűrű közegétől) egy egészséges, visszafogott glamour jelen volt az Art Murmur rendezvényén is, de mégis; a kapcsolatteremtésre és a művészetfelfogásra sokkal inkább a pátoszmentes, pragmatikus amerikai racionalitás jellemző. Példaként említhetném a galéria vendégkönyvét: a Budapesten megszokott privát-kritikák és haveri üdvözletek helyett minden látogató kizárólag a nevét és e-mail címét írta a könyvecske lapjaira.
A megnyitó összességében remek hangulatú volt, a galériások elmondása szerint az eddigi legnagyobb tömeggel, amelyben állítólag megjelent Peter Frank, nemzetközileg ismert kritikus, aki távolságtartó image-ének megfelelően észrevétlenül jött és távozott, de később elismerően nyilatkozott a tárlatról; de a legnagyobb meglepetést az a hat-hét Los Angeles-i magyar művész okozta, akik a konzulátusnak küldött meghívó alapján jöttek el megnézni a kiállítást.
Az éjjel 11-ig húzódó fogadás lendülete zökkenőmentesen folytatódott mikor is a szűkebb társasággal átmentünk mulatni egy helyi menő klubba (Golden Gulfer, ha jól emlékszem) de az már egy másik történet….
Győrffy László