Tárlatvezetés Herman Levente és Nemes Anna kiállításain
2016.03.19Herman Levente Illúzió című kiállítása (Várfok Galéria) és Nemes Anna Lepedők című tárlata (Várfok Project Room) 2016. március 26-án, szombaton bezár.
A kiállítások zárónapján szeretnénk meginvitálni Önöket egy tárlatvezetésre, melyre délután 16 órától kerül sor.
A vezetés első felében Herman Levente Illúzió című egyéni kiállítását mutatja be Kovács Krisztina művészettörténész, majd a Project Roomban Nemes Anna tárlatát ismerhetik meg a látogatók Dillmann Vanda művészettörténész vezetésével.
Vezetés időpontja: 2016. március 26, szombat, 16 óra
Kezdés helyszíne: Várfok Galéria (1012 Budapest, Várfok u. 11.)
Időtartam: 1 óra
A vezetés magyar nyelvű, előzetes bejelentkezés nem szükséges.
Herman Levente (1976, Marosvásárhely/RO) Illúzió című monumentális, összegző jellegű tárlatával ünnepeljük a művész 40. születésnapját. A kiállított anyag nagyrészt nagyméretű, 180x200 cm-es képekből áll. Az egyik térben a látogatók megtekinthetik Herman grandiózus installációját, amelyet 2015 nyarán a XII. Kecskeméti Acélszobrászati Szimpozion fémszobrászati és képzőművészeti alkotótáborban készített, és azóta átdolgozott. A vásznakon a művésztelep tematikájához kapcsolódva ipari tárgyak jelennek meg, a környezetükből kiragadva, a perspektívát is figyelembe véve egymás mellett felállítva. A festmények installációja egy belső, bejárható szakrális teret alakít ki benne egy vasból megformált kenyérrel.
Nemes Anna (1989, Budapest) 2014-ben végzett a Magyar Képzőművészeti Egyetem festő szakán, Bukta Imre osztályában és fiatal kora ellenére több egyéni és számos csoportos kiállításon mutatta már be alkotásait.
Művészi érdeklődésének középpontjában az ember (emberi test) áll. Míg korábbi alkotásain fogyatékos személyek, testépítők, családtagok – vagy éppen állatok – jelentek meg, addig a Várfok Project Roomban bemutatott legújabb festményeken a hozzá közel álló személyek mellett saját magát ábrázoló alkotások is főszerepbe kerülnek, így meztelen fekvő alakokat, vagy különféle grimaszokba meredt önarcképeket láthatunk a falakon. Az testek csupán önmagukban, a környezetükből és kontextusukból kiragadva jelennek meg, ezáltal is a reflexív hozzáállást erősítve, egészen az emberi psziché mélyéig hatolva.
Bővebb információk a kiállításról a honlapunkon olvashatók: http://www.varfok-galeria.hu/