A Várfok Galéria az ’89-es politikai változásokat követően az egyik legelsőként alakult, máig folyamatosan működő magánalapítású kortárs művészetet bemutató galéria.

Homlokzat - Facade

A galériákra vonatkozó nemzetközi követelményrendszer képviseletével, a minőségi képzőművészet interpretálásával programgalériaként működik. A fennállása óta eltelt több, mint 20 év során kialakult a galériával hosszabb távon együttműködő művészek köre, akik közül a legtöbbeket exkluzív szerződés köt a galériához. A Várfok Galériára kezdetben igen határozott, groteszk-frivol hangvétel volt jellemző a kiállító művészek – feLugossy László, Bukta Imre, Gerber Pál, Kungl György, Szurcsik József, Roskó Gábor – jóvoltából. Később a kortárs magyar képzőművészet meghatározó alakjai – Nádler István, Szirtes János, Koncz András, Fehér László, El Kazovszkij – is együttműködnek a galériával. A Galéria ezidáig közel hatvan művésznek rendezett egyéni kiállítást, mellyel egyetemben napjainkra kialakult az a 23 névből álló művészgárda, amelynek rendszeres munkabemutatót biztosít. Ezt a művészkört egészíti ki az a főleg fiatal, pályakezdő alkotókból – olykor pedig vendégművészekből - álló tehetséges csapat, kiknek munkái a Várfok Project Room kiállításainak tematikáját meghatározzák.

A Várfok Galéria programjában konzekvensen ragaszkodik a kortárs magyar képzőművészet fontos értékeinek bemutatásához, izgalmasnak ítélt vonulatainak megjelenítéséhez. Szigorúan kortárs művészeti profiljával, érték-centrikus szemléletével igyekszik elősegíteni új műalkotások létrejöttét és jelenlétét a kortárs művészeti piacon. A galériákban bemutatott művészek többnyire a magyarországi neoavantgárd második nemzedékéhez tartoznak, illetve történeti jelentőségű magyar és nemzetközi művészeti irányzatokhoz kapcsolódnak.

A Galéria 1998-tól számos nemzetközi művészeti vásár (FIAC, ARCO, KunstZürich, KunstKöln, Cologne FineArt, ArtVilnius, Art Paris Art Fair) kiállítója, továbbá az olyan hazai vásároknak is visszatérő résztvevője, mint például az ArtMarket Budapest.

SPIRITUSZ SZEKCIÓ

Feltörekvő tehetségek, friss irányvonalak

Alkotók
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy értesülhessen a legfrissebb eseményeinkről!

Partnereink
Bor Társaság Hotel Castle Garden
StocekANY Biztonsági Nyomda
 
      
Kiemelt informatikai partnerünk
PiarSoft

Alapítvány

A Várfok 14 Galéria Alapítvány tevékenységéről bővebben.

tovább
© Várfok Galéria | 1990 óta | Régebi honlapjaink: 2000-2004: Várfok 1.0 | 2004-2009:    | 1012 Budapest, Várfok u. 11. | Tel: (+ 36.1) 2135155; (+ 36) 30.562 2772 | galeria@varfok-galeria.hu